Soprema-Csoport

Soprema-Csoport

KILÁTÁS

Zöldtetők

A Soprema közel 30 éven át fejlesztette zöldtetős rendszereit, hogy megfeleljen a vevői igényeknek, a klímaváltozásnak és növelje a befektetések értékét. Az építészetnek környezetvédelmi szempontból egyik fontos prioritása a fejlesztés alá vont, de biológiailag aktív területek helyreállítása. A Soprema ezt a feladatot úgy oldja meg, hogy növényzetet telepít az épületek tetejére. A zöldtetők létrehozása mellett szóló másik érv az úgynevezett „nyereségesség”. A zöldtető egy megtérülő beruházás – becslések szerint a zöldtető átlagos költsége a teljes beruházási költségek 3%-át teszi ki, de az ennyi ráfordítással kivitelezett épületek piaci értékét 7%-al növeli a zöldtető nélküli változathoz képest. A zöldtetők a modern megoldások alkalmazásának mutatói, vagyis jelzik, hogy a tervezés során építészeti, környezetvédelmi és műszaki szempontokat egyaránt szem előtt tartanak. A tervezés során különös figyelmet kell fordítani az építési, valamint a hő- és vízszigetelő anyagok kiválasztására. A Soprema ezért kínál áttekinthető komplett zöldtetős rendszereket a hőszigeteléstől a felületszivárgón és a nemszőtt szöveteken át a növénytakaró rétegig.

A befektetés egyéni szempontjai

A lengyelországi Soprema képviselettel való együttműködésnek köszönhetően Ön nem csak egy tökéletes vízszigetelést kap. Minden projektet egyedileg elemzünk és választjuk ki az annak legjobban megfelelő megoldást, hogy biztosítsuk a teljes rendszer megbízhatóságát. Tapasztalt műszaki tanácsadóink csapata az Ön rendelkezésére áll, hogy a különböző munkafázisokba becsatlakozva, előkészítse a megfelelő .dwg részletrajzokat, és folyamatosan felügyelje az alvállalkozót a legjobb minőségű szolgáltatás elérése érdekében.

Számtalan előny

A zöldtetők különösen fontosak egy erősen urbanizált, nagy népsűrűségű városi környezetben. Hatással vannak a környezetre, javítják a mikroklímát és így az életminőséget is. Megkötik a vizet, így tehermentesítik a csatornarendszert és megelőzik a villámárvizek kialakulását.

Rendszerek széles skálája

Minden Soprema zöldtető rendszer alaposan átgondolt koncepcióval rendelkezik, hogy megfeleljen a különleges elvárásoknak. A rétegek megfelelő száma, a növényzet tömege és típusa úgy lett egymáshoz társítva, hogy bármely szerkezeten, az év bármely szakában megfelelő teljesítményt nyújtson. Ennek eredményeképpen a Soprema komplett zöldtető rendszereket kínál a párazáró rétegtől a vegetációig.